Az országos főútvonalak és vasutak által nem érintett, 11.558 hektár területű 5149 lakosú nagyközség Budapestől déli irányban mintegy 30 km-re az Ócsa -Kiskunlacháza és a Taksony - Dabas, - Kunpeszér közötti utak kereszteződésében alakult ki. Északtól dél felé mintegy 25 km hosszú, 2-8 km széles sávban elnyúló területen fekszik. Nagy kiterjedését az magyarázza, hogy a település több középkori falu (Bugyi, Vány, Ráda, Ürbő) és mára elenyészett nevű birtok területét olvasztja magába. A község határa a Csepeli síkság keleti sávját foglalja el, amely itt érintkezik a Pesti hordalékkúp síksággal, a Kiskunsági homokháttal és a Solti síksággal. E kistáj kialakulásában a Duna és annak 1920-as években lecsapolt ősi ága játszotta a főszerepet, melynek hatására különböző típusú talajféleségek alakultak ki. Felszíne így vált színessé, rajta a futóhomok és homok, illetve a tőzegsár és löszös üledék váltogatja egymást. A község határa és speciális mikroklímája - a szikesek és a vízjárta laposok kivételével - jó lehetőséget teremt a szántóföldi gazdálkodáshoz, főleg a zöldségtermesztéshez, ezért Bugyi Nagyközség fontos szerepet játszik a főváros élelmiszerellátásában. A település többi része védett természeti kincsei révén vált jelentőssé. Az ürbői határ délnyugati sávja Közép-Európa második legnagyobb pusztája, a Kiskunsági Nemzeti Park madáreldorádójáról ismert szikes pusztájába illeszkedik, melynek fő ritkasága a legnagyobb testű európai madár, a túzok. A puszta falu felöli részén fekszik az a 9,4 hektáros védett terület, ahol az egykori láprét legszebb növénye, a törpe vagy apró nőszirom nyílik.

A falu centrumában a Beleznay-kúriával, községházzal, iskolával és két templommal övezett barokk jellegű kisvárosias főtér áll. Körötte kertes házak, majd a község szélén található az ipartelepek sorozata . Mint Czagányi László - az államalapítás millenniuma és a falu újratelepülésének 270. évfordulója tiszteletére a nagyközségi önkormányzat kiadásában megjelent - Bugyi község története c. kétkötetes tanulmánya is bizonyítja, Bugyi a térség nagy történelmi múltra visszatekintő, gazdag néprajzi hagyományokat ápoló, mindemellett egyre inkább polgárosodó és urbanizálódó települése.


 Bugyi nagyközség rövid története
Helytörténetünk írott forrásait megelőző idők
A jégkorszak végén a község területe egy folyóvizekkel átszőtt, tavakkal, mocsarakkal tarkított tájba olvadt. Az 1900-as évek második felében beindult kavicsbányászat e korból számos értékes leletet hozott a felszínre, melyből kiemelkedik annak a hét nagyemlősnek 62 darabos leletegyüttese (mamut, gyapjas orrszarvú, ősbölény, óriásszarvas, rénszarvas, jávorszarvas, őstulok), mely a jégkorszak 30-70 évvel ezelőtti állatvilág reprezentálja. Bugyin és környékén a neolitikum végétől mutatható ki az ember jelenléte, de a táj a bronzkor Kr. e. 1800-tól virágzó középső szakaszában vált sűrűn lakottá. A vatyai kultúra földműves népének évszázadai után számos nép megfordult ezen a tájon. Közöttük elsősorban a szarmaták, majd a korai és kései avarok egymást követő csoportjai érdemelnek említést. Egy-egy nemzedékük egymásra rétegződő temetőjét Ürbőpusztán tárták fel. A magyar honfoglalás után Taksony vezéri székhelyének övezetébe tartozott a környék, s a fejedelmi udvart szolgáló népek szálláshelye lehetett, melyre korai ürbői leletek is utalnak.
Középkor
Bugyi községről az első írásos emlék 1346-ból való, amely egy Bwd és Apay területén fekvő birtok zálogba vételével foglalkozik. A történeti források azonban már 1321-től említést tesznek a Pereg határában fekvő Budimátéfalujáról és Budipéterföldjéről, melyeknek 1312-ig Bugyi Máté és Péter voltak a birtokosai, akik nevük szerint Bugyi faluból kirajzó kisnemesek lehettek. A középkorban magát a helynevet - s róla birtokosainak nevét is - általában így: tehát Bod, Bud, Bady, Budy alakban írták, alanyesetben. Ez egy - a magyarok körében is használatos - szláv eredetű személynévből ered, mely a Bogyiszlónak is nevet adó Budiszláv, Budivoj típusú név becéző: Bud rövidülése. Ez az ősi magyar helynévadási eljárás a XI-XII. századra volt jellemző, melyről a falu keletkezésének homályába vesző idejére is következtethetünk.
A török hódoltság kora
A község neve végül a XVII.-XVIII. században változott fokozatosan a Bud(i)-ról Bugyi-ra. Noha a térséget a tatárjárás alaposan megtépázta, Ráda, Bugyi, végül - a Szent György elhagyott templomának környékén újratelepült - Vány falvak sorsa is rendeződött, s a térségre jellemző népes köznemesi falvak közé tartoztak. A XIV.-XVI. századi források kiválóan szemléltetik e három falu középkorának izgalmas, színes világát. Nevezetesen demográfiai helyzetét, névadási szokásait, telekszerkezetét és gazdálkodását, a hatalmaskodásokat, másrészt a káptalani iskolákban, külföldi egyetemeken tanult diákok életét, akik katonai szolgálatot vállaltak, s a királyi udvar vagy vármegye szolgálatában álltak. E falvak lakossága a törökök elől a közeli mocsarakba, nádasokba menekül. Ráda és Vány már 1541-ben elpusztult, az 1546-1590 közötti defterek szerint azonban Bugyi, ahol átlag 24 háztartást és 33 felnőtt férfit írtak össze, tovább virágzott, s Ócsa és Némedi után a térség harmadik legnépesebb faluja volt. Szomszédaival együtt 1597 körül végül Bugyi is megsemmisült. Lakói a mezővárosokba és a végvárakba menekültek, a pusztát pedig a mezővárosoknak adták bérbe legelőnek.
A falu Újjászületésének korszaka
Az újabb kori fejlődés Beleznay János nevéhez fűződik, aki feleségével a szintén Nyitrából származó Grassalkovich Zsuzsannával együtt 1729-től kezdték betelepíteni református magyar jobbágyokkal e pusztát.
Az 1784-es első hazai népszámláláskor a pusztákkal együtt a községben már több mint 1600 lélek élt, a falusiak 47%-a tartozott a telkes jobbágyok, 40%-a a zsellérek, 13%-a a nemesek közé. A falu központjában a Beleznay-kúria és a reformátusoktól 1761-ben elvett oratórium helyére épített, s 1763-ban Szent Adalbertnek szentelt katolikus templom állt. Közöttük számos kisnemesi kúria, községház, szélmalom, mészárszék, korcsmák, majd zsinagóga létére van adat. A leírások arra utalnak, hogy a vizenyős laposokkal övezett Bugyi eredetileg kertes, kétbeltelkes település volt. A jobbágyterhek az úrbéri rendezés után sem érték el a törvényes maximumot, az uraság és a jobbágyai közötti patriarchális viszony csak a XIX. század elején vált fagyossá. Ekkor azonban már a Vay és a Bánffy család osztozott a földeken, melynek érdeksérelmei miatt a jobbágyság fél évszázadon át három nagy úrbéri pert folytatott. A reformátusok szabad vallásgyakorlata II. József türelmi rendelete után állt helyre. Az özvegy tábornokné anyagi támogatásával 1801-ben az egytornyú barokk református templom alapjait is lerakták, s 1803-ban szentelték fel.
 

 Az 1831-ben pusztító kolera Bugyi községben is megtizedelte a lakosságot, s az 1838-as nagy árvizet is megsínylették.
Az 1848-as forradalomtól az I. világháborúig
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc idején a vármegye közbátorsági és állandó választmányába is többen bekerültek Bugyiról (néhányuk síremléke ma is megvan), kettő tiszti rangban, 45 honvédként 120 pedig nemzetőrként szolgálták a hazát. Az önálló paraszttá váló jobbágyok utolsó nagy birtokpere a kiegyezés idején zárult le, a volt úrbéresek pedig kiválóan hasznosították a polgári földtulajdon lehetőségeit, s megnyílt az út a tőkés gazdálkodás előtt. Ezt jelzi, hogy a népesség a XIX. század végéig közel 50%-kal bővült, és nagyra törő tervek fogalmazódtak meg. A népoktatási törvény követelményeinek megfelelően új épületekkel gazdagodtak az iskolák, helyrehozták, gazdagították a templomokat s parókiákat, 1902-ben felépült az új jegyzőlak és a községház. A parasztság soraiból néhányan a száz holdnál nagyobb birtokosok közé verekedték fel magukat, s kisebb gazdák udvarán is megjelent a vetőgép, a borona, korszerűbbé vált a gazdálkodás és fejlődött a lakáskultúra. A nagy és középbirtok gazdálkodásában is mélyreható változások következtek be. Közülük a kastélyt építő Forster Kálmán ezerholdas majorsága emelkedik ki, mely a gazdaság modernizálásában megyei szinten is figyelemreméltó eredményeket produkált. A lakosság érdekérvényesítése és integrációja előtt is új lehetőségek nyíltak. Az egyházi szervezeteken kívül olvasóegylet, hitelszövetkezet és temetkezési egylet alakult, a faluba számos tanító, orvos és szakképzett szülésznő települt.
A két világháború közötti időszak
E pezsgésnek indult életet és fejlődést az első világháború törte meg. A négy év során 711 bugyi férfit vittek el katonának, közülük 121 szenvedett hősi halált, s hagyott hadiözvegyet és 126 hadiárvát maga után. Ennek ellenére a falu egy évtized alatt kiheverte súlyos veszteségeit, s fejlődése a két világháború közötti évek második felében minden eddiginél gyorsabb ütemben folyt tovább. 1922-ben elkészült a taksonyi országút, s a községből rendszeres buszjáratok indultak a taksonyi állomásra és a fővárosba. Az évtized végére lezajlott a térség ármentesítése, mely ambivalens hatásai ellenére is jelentősen megváltoztatta a táj arculatát és újabb földterület termővé tételét helyezte kilátásba. Ahogy a század elején a lokomobil, most a robbanómotoros erőgépek, traktorok, cséplőgépek, teherkocsik s a legmodernebb agrotechnológiák elterjedése adott újabb lendületet a nagybirtokokon folyó gazdálkodásnak. Mindez a falu szegényebb rétegeinek újabb kereseti lehetőséget biztosított, s mintaadó hatása révén a paraszti árutermelésre is ösztönzően hatott. Új eljárásokat tanultak el - vasút segítségével most már elérhető, távolabb is napszámot vállaló - fiatalok a német termelési és szokásokat alkalmazó soroksári gazdáktól, s ennél is fontosabb a bolgár családok megtelepedése az 1930-as években Bugyin. Az általuk meghonosított öntözéses kertészkedés térhódítása mind a nagybirtokokon, mind a paraszti gazdaságban megfigyelhető. Az időszak végén már mintegy harminc bugyi család foglalkozott bolgárkertészettel, s árasztották el paprikával, dinnyével és különféle zöldségekkel és gyümölcsökkel a környék és a főváros piacait. Fellendült a tejtermelés és a tejkereskedelem is, melyben a Hangyát követően Bugyin is megalakult tejszövetkezetnek volt kitüntetett szerepe. A hagyományos falusi iparágak mellett újabb üzemek alakultak, s bognár, kovács, szíjgyártó, kőműves és autófuvarozó is megjelent a faluban. Az egyházak jelentős lépéseket tettek az oktatás fejlesztésére. Már az 1940-es évek első felében mindkét községi intézmény nyolcosztályos népiskolára alakult, s a ványi, ürbői és délegyházi külterületek iskolai ellátása is megoldódott, Borzaspusztán pedig Székely József földbirtokos épített saját költségen templomot. A faluban orvosi körzet, gyógyszertár és mozi működött, a tűzoltóegylet, az egyházak ifjúsági egyesületei és dalkörei mellett színjátszó kör, társaskör működése jelzi, hogy a civil szféra palettáján is új színek jelentek meg.
A második világháború és az azt követő események
A konszolidációt a második világháború eseményei törték meg. 1944. május 31-én deportálták a falu tősgyökeres zsidóságát, akikre ma már csak a kultúrtörténeti értéket képviselő XVIII-XX. századi temető emlékeztet.
Tavasszal a község légterében lelőtt bombázók és harci repülőgépek okoztak riadalmat, ősszel maga a falu is hadműveleti területté vált. Ennek során a templom, az iskola és parókia is találatot kapott, a kisebb csatározások során pedig mindkét oldalon számos katona vesztette életét. Ennél is nagyobb kárt jelentettek az oroszok fosztogatásai, hiszen a harcok a főváros határán még hónapokig elhúzódtak, s ezalatt a község nagyobb épületeit hadikórháznak használták. A holokauszt 42 áldozatán kívül a fronton, a hadifogságban és a polgári lakosság soraiból végül is további 87 bugyi lakos vesztette életét, tehát a második világégés mérlegét is súlyos áldozatok terhelik.
Az 1945 után megélénkülő helyi társadalom életére hamarosan rányomta bélyegét a hatalom kisajátítására törekvő MKP erőszak politikája. Az egyházak véleményét figyelmen kívül hagyva az általuk helyreállított iskolákat államosították, a nemzeti bizottságot megalapító szociáldemokratákat és kisgazdákat félreállították, s helyükbe a szélsőjobboldali magatartásuk miatt nem igazolt, majd a kommunisták szolgálatába állt kádereket ültettek. E folyamatra az 1949. március 15-i események tettek pontot, amikor egy jelentéktelen kocsmai incidens ürügyén Péter Gábor személyes vezetésével ávós századok vonulnak Bugyira, hogy a "kulákok összeesküvése" mondvacsinált ürügyén koncepciós eljárások során leszámoljanak a falu módosabb gazdáinak népes csoportjával. A kínzások és megaláztatások egyeseket öngyilkosságba kergettek, közel tucatnyi ártatlan ember pedig 1953-ig ette a recski koncentrációs tábor keserű kenyerét, s mire hazatértek, ingatlanaikat elvesztették. A falu közép-, olykor kisbirtokos gazdáit is kuláklistára helyezték s anyagilag likvidálták, a kíméletlen beszolgáltatás pedig a földreform újgazdáit is rosszabb helyzetbe hozta, mint akkor,  amikor gazdasági cselédként, napszámosként dolgozott. A hatalmas külterület szocializált majorságainak egy részén állami gazdaságokat alakítottak, de a mellettük létrejött tanyaközpontok sorsa teljesen ezek munkaerőigényétől függött. A kiosztott földek tulajdonosait téeszcsékbe kényszerítették, de a tradicionális falusi gazdák szövetkezetbe terelése kudarcba fulladt. Ennek ellenére 1956-ban a bugyi lakosság figyelemre méltó politikai érettségről tett tanúbizonyságot. A tanács önkéntes lemondása után új választást tartottak. A nemzeti bizottság irányításával gondoskodtak a község fejlesztéséről, a lakosság ellátásáról, a fővárosi kórházak támogatásáról, s a törvénytelenségekért felelős párt- és tanácsi vezetők védelmét is biztosították. Tevékenységüket a kádári restauráció után is elismerték, 1957-re azonban itt is bekövetkezett a megtorlás és a Rákosi-rezsim embereinek a visszahelyezése a hatalomba.
A begyűjtés megszüntetése nyomán ismét lendületet vett a paraszti árutermelés, de 1961 januárjában Bugyi lakóit is kollektivizálták. A volt agrármunkások deficites kis téeszeit Tessedik néven összevonták. E téesz a sok konfliktus után a térség egyik legjelentősebb agrárgazdaságává fejlődött, s mivel a szakszövetkezeti jelleg lehetővé tette a háztáji zöldségtermesztés és állattartás folytatását, a lakosság anyagi helyzete is megerősödött, s életmódja gyökeres változásokon ment át. A fővárosi ipar decentralizációja keretében ezzel párhuzamosan építették ki Bugyin a Dabasi járás első nagy ipari üzemét, a Budapesti Telefongyár gyáregységét, melyhez a fővárosi műszaki értelmiség és szakmunkásság letelepítése céljából egy többszintes lakásokból álló lakótelepet építettek. A nők tömeges munkába állítása, majd az ipari és agrárüzemek munkaerőhiánya az 1970-es években arra késztette a téeszt és agyárat, hogy jelentős mértékben támogassa a tanács óvodai, iskolai és egészségügyi beruházási programját. A két orvosi körzet gyermekorvossal és fogászattal bővült. A külterületi iskolák megszűntetésével s tantermek, központi konyha, majd tornacsarnok építésével párhuzamosan egyműszakossá fejlesztették az oktatást. Bugyin működött először és járásban leghosszabb ideig bölcsőde, és itt biztosították először az összes három-hatéves gyermek óvodai felvételét. A rendszer lehetőségeinek kimerülése az 1980-as évek derekán már itt is éreztette hatását. A téesz fokozatosan eladósodott és csőd közeli helyzetbe került, a telefongyár is egyre inkább vegetált, majd a rendszerváltozás küszöbére érve bezárta kapuit. Mindez számos családot sodort ismét létbizonytalanságba, hiszen mire a rendszerváltozás bekövetkezett, a közelmúlt gazdasági sikereiből már csak emlék maradt. Ezek a konfliktusok is hozzájárultak a helyi társadalom megélénküléséhez, a civil szerveződések és pártok helyi szervezeteinek létrejöttéhez, melyhez ösztönzést, keretet a - honismereti, ismeretterjesztő és néphagyomány-ápoló programjaival már eddig is figyelmet keltő - művelődési ház adott.
Önkormányzati választásokat követően
Az elmúlt évtizedek - a változás feszültségei és az átmeneti munkanélküliség problémái ellenére - Bugyi számára is újabb, minden eddiginél nagyobb fellendülést tartogatott. A szabad választások eredményeként megalakult nagyközségi önkormányzat hamarosan bebizonyította, hogy tud élni a megnövekedett feladataival, forrásaival és felelősségével, és új fejlődési pályára állította a községet. Fejlesztési programjainak keretében impozáns tervek fogalmazódtak meg s váltak valóra. A családi házakba bekerül a földgáz, a vezetékes víz, a telefon s a kábeltévé, megépült a helyi szennyvíztisztító és megkezdődött a csatornázás, javult az úthálózat, mely gyökeres változásokat idézett elő a lakosság életmódjában. A határban egymás után jöttek létre a kavicsbányák, s részint a kavicsra s részint az ipari dolgozók szakképzettségére építő ipari üzemek (OBO Bettermann Hungary Kft., az LB-Knauf stb.). A föld magánosítása után számos - modern módszerekkel speciális burgonyafajtákat termelő - farmergazdaság alakult, tehát az átmenettel járó pangást a gazdasági élet pezsgése váltotta fel.