Akadálymentesítésre kerül a polgármesteri Hivaal épülete

A 2011 márciusában az önkormányzat pályázatot nyújtott be az „Önkormányzati ügyfélszolgálat akadálymentesítése Bugyi Nagyközség polgármesteri hivatalában” címmel. A projekt 15 millió forint Európai Uniós támogatásban részesült.



A közbeszerzési eljárást a GOMÉP Kft nyerte, 2012. március 1-én átveszi a munkaterületet és a munkálatokat legkésőbb június végéig befejezi. A kivitelezés során mindkét épületszárny akadálymentesítésre kerül, akadálymentes mosdók épülnek és kisebb átalakításokat is elvégeznek.
A felújítás során kérjük az ügyfeleket, hogy legyenek türelemmel. Az ügyfélforgalom zökkenőmentessége érdekében az ügyintézők mindent meg fognak tenni, de ehhez mindannyiunk megértésére szükség van. Az építkezés befejeztével kellemesebb környezetben, ügyfélbarát körülmények között várják majd az ügyfeleket.