Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból valósult meg a játszótér korszerűsítése Bugyi Nagyközségben
Bugyi Nagyközség pályázatot nyújtott be még 2009-ben a Felső Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesülethez. A pályázatot elbírálás után sikeresnek minősítették.
Ennek eredményeként a településen az igencsak elavult, korszerűtlen játszótér helyett egy minden igényt kielégítő, mindenki számára kikapcsolódási lehetőséget biztosító játszótér épült.
A legkisebbek számára bizonyára a rugós játékok lesznek a legnépszerűbbek, a nagyobbaknak a hinta, a csúszda, a mászóka nyújt majd szórakozást, az idősebbek pedig a ping-pong asztal mellett találhatnak kellemes időtöltést.
A mozgáskorlátozott gyerekek sem lesznek kirekesztve, mert biztosított számukra is a szórakozás, van ugyanis akadálymentesített játék. Így elmondhatjuk, hogy minden korosztály megtalálhatja a számára legérdekesebb kikapcsolódást.
Nemcsak a gyerekek, de a szülők is nagyon várják a megnyitás napját, mert a településen jelenleg nem működik gyermekek számára ilyen lehetőség, ahol felhőtlenül, és biztonságosan szórakozhatnak.
Az ünnepélyes átadást 2010. október 30-án szombaton tartottuk, ahol Somogyi Béla polgármester megnyitó beszéde, és a szalagvágás után a vendégek meleg virslivel, kolbásszal, teával, és egy kis meleg borral mulathatták az időt.
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból igénybe vett támogatás összege közel 36 millió forint.