Megkezdődött az „ócsai út” felújítása, forgalomkorlátozás várható

A Magyar Közút Nonprofit Kft. beruházásában és az EuroAszfalt Kft. kivitelezésében 2020. május 18-tól megkezdődött a Ócsa – Bugyi közötti út (52104 j. út), 5-ös út és Szűcs-Ráda tanya közötti szakasz felújítása. A burkolatalapot is érintő felújítás olyan műszaki tartalommal készül, melynek hatékony,elvárható minőségben történő kivitelezése megkívánja, hogy az építés egy időszakában egyirányú forgalmi rendet vezessenek be az érintett szakaszra. A Magyar Közút tájékoztatása szerint ez előreláthatólag 60 napot vesz majd igénybe.


A padka készítését követően Bugyi Nagyközség irányából az 5-ös út felé lesz engedélyezett a haladási irány. Az ellenkező irányú forgalom a „némedi” bekötő úton (52103 j. út) tud megvalósulni.
Az építkezés idejére a reggeli időkorlát módosul. 7.00 – 8.00 között a településen közlekedhetnek a tehergépjárművek. A teherforgalom nagy részét átirányítják a Duna-Dráva Cement bánya mellett található önkormányzati jó minőségű földútra. (A Lavinamix, a KK Kavics és a Hunland Trade tehergépkocsijai erre közlekednek majd, így elkerülik a falu forgalmát.) Az út portalanítását az Önkormányzat naponta 3-szor elvégzi. Az egyirányú haladás alól kivételt képeznek a szakaszon közlekedő tömegközlekedési járatok, melyek kétirányú haladását forgalomirányító lámpák biztosítják. Az egyirányú forgalmat csak abban az időben korlátozzák, amikor a szemben (Bugyi irányába) közlekedő busz az építési szakaszon tartózkodik. A buszok minden meglévő, a menetrendben szereplő megállóhelyen megállnak.

Amikor a műszaki tartalom eléri azt a készültségi fokot, hogy az útpálya mindkét iránya terhelhetővé válik, a szakaszon a forgalom ismételten kétirányba közlekedhet (60 napon túli időszak). Várhatóan még további 100 napig lesz folyamatban építési tevékenység. Ebben az időszakban többek között híd- és buszmegálló munkák történnek lámpás forgalomirányítás bevezetése mellett. Majd a kopóréteg terítési, valamint befejező munkák jelzőőrös forgalomirányítás mellett készülnek el.

A projekt átfutási ideje 160 nap.

Kérjük megértésüket és türelmüket !